Ahogy már az előző cikkben is említettem, a cápák öregrendjében fajonként meglehetősen eltérő kvalitások vonulnak fel. A cápák szaporodásbiológiája, mint annyi más dolog, érdekes és változatos jelenség. Ez vonatkozik úgy a reprodukciós időre, mint megtermékenyítésre, vagy a szaporodás módjára.

Tény, hogy ismereteink, adataink a cápákról felületesek és hézagosak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a cetcápáról, vagy másnéven érdescápáról (Rhincodon typus), amely a legnagyobb hal a tengerekben, a mai napig nem sikerült 100%-os bizonyossággal kideríteni, hogy milyen módon szaporodik. Tudományos következtetések ugyan születtek, de szaporodó, vagy éppen szülő cetcápát még nem figyeltek meg.

Hogy lehetséges, hogy ilyen keveset tudunk? Rendkívül egyszerű. A föld felszínének 70,8% -át víz borítja. Ez, mintegy 361 millió km² -t jelent (térfogata 1.370 milliárd km³), ennek több mint a fele 3000 méternél mélyebb.
Ilyen körülmények között a megfigyelés rendkívül nehéz.

Tudni kell, hogy az állatvilágban két féle szaporodási stratégia létezik:

1. R – szaporodási stratégia: rövid idő alatt sok, fejletlenebb utód létrehozása, ebből azonban sok elpusztul, táplálékban gazdag környezetet feltételez (halak, kétéltűek, rovarok) – magas natalitási (születések számaránya) és mortalitási (halálozások számaránya) ráta.
2. K – szaporodási stratégia: kevés, hosszú fejlődésű, a környezethez jól alkalmazkodó utód létrehozása (ember, ragadozók, főemlősök). Itt lényegesen nagyobb az utódok életbenmaradási rátája. Ellentétben a tengeri halak többségével a cápa is ezek közé tartozik.

Ivaréretté válás:

A legtöbb cápafaj lassan fejlődik, és sok év alatt éri el az ivarérettséget. Hogy mikor éri el egy cápa a szexuális érettséget, az a fajon kívül, ahová tartozik, a körülmények (vízhőmérséklet, vándorlási időszak) függvénye is lehet. A nagyobb cápák általában 3 (pl. szirtcápa fajok) – 18 év (pl. heringcápa) vagy akár annál is hosszabb idő alatt válnak ivaréretté.

Udvarlás és párzás:

A tudomány ezt inkább kezdeti megközelítésnek, semmint udvarlásnak minősíti. Tudományos feltételezések szerint, ez mindössze a fajon belüli agressziót hivatott csökkenteni.
Amikor a nősténycápa ivaréretté válik és készen áll a párzásra, a hímek számára rendkívül vonzó, feromon-szerű anyagot bocsájt ki, amelyet a hímek kilométerekről detektálnak és amelyet nagy sebességgel izgatottan addig követnek, míg meg nem találják a forrást.

Bizonyos fajok esetében, mint például a pörölycápáknál, akár évtizedeken keresztül egyidőben, ugyanazon a helyen gyülekeznek az ivarérett nőstények és hímek. Több fajnál megfigyelhető a nemenkénti szegregáció (elkülönülés), amelyet életük során csak a szaporodási ciklusok szakítanak meg.
Érdekes módon a legtöbb esetben a hímek nem versengenek és nem is harcolnak a nőstényért.

Cápák esetén a párzás nem egy gyengéd aktus. Külső szemlélő számára rendkívül agresszív viselkedési forma. Körbeúszással kezdődik és bizonyos fajoknál ez vad kergetősésig fajul. Aztán a jellemzően kisebb méretű hím megpróbálja a nőstényt megfelelő pozícióba, általában a hátára fordítani és úgy is tartani (gyakran a tengerfenék topográfiáját kihasználva). Úgy a megközelítés, mint a párzás alatt, a hím erőteljesen harapdálja a nőstényt mell, hát és farokuszonyait, vagy a hátát (ez gyakran nem egyoldalú, tehát a hím is sérül). Ennek köszönhetően a nőstények bőre lényegesen vastagabb. Bizonyos fajok esetén ez több, mint kétszeres vastagságú.

A homoki tigriscápáknál (Carcharias taurus) figyelték meg párosodáskor. A hím cápa fogaival megragadja a nőstényt, és az aljzati adottságokat kihasználva a hátára fordítja, amitől a nősténycápa ájulásszerű, mozdulatlan állapotba kerül (ez az úgynevezett tonikus mozdulatlanság, amelyet az első cikkemben már érintettem). A párzási aktust követően a nőstény még kb. 15 percig ebben a pozícióban marad, ami elősegíti a peték megtermékenyülését.

Maga az erőszakos párzási aktus jellemzően nem több, mint 20 perc időtartamot ölel fel.
A párzási aktus a cápáknál gyakran több szereplős esemény. A nőstény számára előnyösebb ugyanis, ha több hím is megtermékenyíti. Ennek köszönhetően növelheti utódai genetikai változatosságát. Egy két méternél hosszabb, nemrég párzott nőstény cápa méhében 14 golflabda méretű, különböző hímek által megtermékenyített, petetokkal körülvett ikrát: azaz cápatojást találtak.

A nemi szervek:

A cápák váltivarú állatok, (vagyis külön egyed termeli a petesejteket és a hímivarsejteket) és belső megtermékenyítésűek, (vagyis a megtermékenyítés nem a nyílt vízben, hanem az anyaállat testén belül történik).

 Hímek:

Míg a halak jelentős részénél, -különösen laikusok számára- melehetősen nehéz a nemek meghatározása, addig a cápáknál a hímeket könnyen fel lehet ismerni a hasúszók belső felén kialakult páros párzószervükről. Ez a hímvessző eltér az emlősöknél megszokott párzószervtől. Több fajnál (néha a kor függvényében is) egy belső porc is merevíti. A két párzószervből mindig csak az egyiket használja az állat, ami nyugalmi állapotban hátra felé áll, de a párzás idején a kapcsolódó izmok segítségével előremozdul és a benne lévő szifon az állat mozgása során passzívan tengervízzel telítődik.

Az aktus folyamán a párzószervben lévő porc kinyílásával rögzíti a szervet a nőstény szervében.
A hímivarsejtek kibocsátása az emlősöknél megszokott módon nem lenne lehetséges, hiszen a folyékony közegben a jelentős részüket elsodorná a víz. Ezért a hímivarsejtek átadása úgynevezett spermatasakokban történik meg. A tasak cukor és fehérjék alkotta ragadós anyagba ágyazva többezer inaktív hímivarsejtet tartalmaz. Az aktus végén a szifon összehúzódik és a spermatasakokat, valamint tengervizet a nőstény testébe préseli.

Nőstények:
A nőstény cápák nemi szerve is rendhagyó. Nincs ugyanis elkülönült vaginájuk. Ezt egy úgynevezett Urogenitális nyílás helyettesíti. Ez azt jelenti, hogy a vizelet, széklet ürítése ugyanazon a testnyíláson át történik, mint a párzás során a megtermékenyítés.
A másik érdekesség, hogy a nőstény cápák két méhhel is rendelkeznek.

Petesejtek: mérete 1 mm (Ásóorrú cápák – Scoliodon Sp.) és 10 cm között változhat (Dajkacápáknál – Ginglymostomatidae , és a Galléroscápáknál Chamidoselachus anguineus)

Petefészek: petesejtek képződhetnek mindkét petefészekben (Pl. Közönséges tüskéscápa – Squalus Acanthias) , vagy csak a jobb oldaliban, mint a legtöbb fajnál. A petefészket elhagyva a petesejtek a hasi üregbe, majd az Infundibulumon (ez egy tölcsérszerő járat, a szaprító szerven belül) és a petevezetéken át a nindamentális mirigybe kerülnek, ahol maga a megtermékenyítés megtörténik.

A mirigy funkciója, hogy megfelelő védőburok kiválasztása a fejlődő és megtermékenyült petéknek. Ez faj (és szaporodási metódus) függvényében, lehet erős szaruszerű, vagy vékonyabb hártyaszerű anyag.

A megtermékenyítés:

Több cápafajnál figyeltek már meg szabályozott ovulációt (az érett petesejt kilökődése a petefészekből).
Leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a párzás és a megtermékenyülés között akár 2 év is eltelhet (Kis pettyes macskacápa), vagy hónapok, mint a hering cápák, kékcápák esetén.

Ez valószínűsíthetőleg a vándorlási időszakkal, a vízhőmérséklettel hozható összefüggésbe, valamint azzal, hogy a vemhes nőstény ösztönösen igyekszik úgy időzíteni a születést (kikelést), hogy a utódok születése egybeessen a legkedvezőbb környezeti feltételekkel.

A vemhesség:

Faj függvényében 4-től, akár 22 hónap (ez a leghosszabb ismert vemhesség cápáknál).

Érdekességképpen jegyezném itt meg, hogy egyes fajoknál, mint például az ausztrál hegyesorrú cápa képes arra, hogy a már embrionális állapotban lévő kicsik fejlődését, akár 7 hónappal is késleltesse, annak érdekében, hogy az utódok születése a legkedvezőbb környezeti feltételek között történhessen.

A szaporodás módja:

Az állatvilágban egyedülálló módon a cápák öregrendje nem egy, hanem három különböző módon szaporodik. Ezért ezek alapján lehetnek:

Tojásrakók, vagy peterakók (ovipar)

Az anya testében megtermékenyült peték, a nidamentális mirigy által kiválasztott védőburoktól védve és egy úgynevezett szikzacskótó táplálva (amely a kikelésig hivatott táplálni az embriót), a tengervízbe kerülnek. Az anya a tojások lerakása után magára hagyja azokat. Természetesen az ivadékok ilyen módon ki vannak szolgáltatva a ragadozóhalaknak, illetve gyakran saját, – már kifejlődött – fajtársaiknak. Azt gondolhatnánk, hogy így az újszülötteknek semmi esélye nincs az életben maradásra.
Mégis két dolog van, amely az embriók javára szolgál, javítva az életben maradás esélyeit. Az egyik, hogy sok cápa a tojásait olyan helyen rakja le, ahol azok a kikelés után biztonságban van, valamint megszületése után táplálékot talál magának (ilyenek pl. egyes bambuszcápák, amelyek gyakran rakják tojásaikat a mangrove erdők gyökerei közé, a sekély vízbe). Emellett minden cápabébi rendelkezik egy ritka tulajdonsággal, a kifejlett példányokhoz szinte tökéletesen hasonlítanak és a születés pillanatától önállóan életképesek.

A tojások alakja, mérete fajonként és életterületenként változhat. Lehet spirálisan csavarodott alakú, vagy mint a tojásrakó fajok legtöbbjénél erszényalakú, gyakran kis inda-szerű nyúlványokkal. Mindkét verzió a tojás rögzítését hivatott biztosítani a tengerfenékhez, vagy a korallokhoz.
A tojás maga, kemény, szaruszerű képződmény. Porózus szerkezete a víz és oxigén számára átjárható. Hogy egy ilyen tokból mégis hogy tud kijönni a kis cápa? Nos, erre is talált megoldást a természet. Az ivadék orrán, vagy uszonyán elhelyezkedő bőrfogak segítségével, egyszerűen kivágja magát a burokból. Ezeket a fogakat aztán a fejlődés során elhullatja.
Ez a szaporodási mód jellemző a zebracápákra, szőnyegcápákra, macskacápákra, a rablócápa-alakúak több képviselőjére és a bikafejű cápa-alakúakra.

Elevenszülők (vivipar)
Ez a legjellemzőbb módja a szaporodásnak. A cápák mintegy 70 %-a ebbe a csoportba sorolható. Tudni kell, hogy ez a metódusa a szaporodásnak, nagyban hasonlít az emlősöknél megszokott elevenszüléshez, néhány dologban azonban eltér attól.
A már megtermékenyített pete a nidamentalis mirigy által kiválasztott burokba ágyazva eléri a méhet. A burok itt valamelyest kitágul folyadékkal körbevéve, ezáltal védve az embriót.

A fejlődő magzat a kezdetekkor önállóan, a saját kis szikzacskójából táplálkozik. Majd a szikzacskó a méh falába ágyzódik, és hasonlóképpen funkcionál, mint a köldökzsinór az emlősök esetében. Vagyis ezen keresztül kapja a növekvő cápa a szükséges oxigént és táplálékot. Itt alakul ki a placenta (méhlepény) is részben az embriót körülölelő burokból. A születésig ez hivatott táplálni a fejlődő cápát.

A méh diferenciálódik, megnövekszik és gyakran rekeszekre tagozódik (minden rekeszbe egy embrió jut), amely míg egyes fajoknál a születés előttig megmarad, míg más fajok esetén néhány hónap elteltével felbomlik, közös térbe engedve a fejlődő magzatokat. Természetesen vannak fajok, ahol a méh tagozódása egyáltalán nem történik meg.
Így szaporodnak többek között: a bikacápák, a szirticápák, a citromcápák, a heringcápák, a lazaccápák, az ezüstvégű cápák és a pörölyfejűek is.

Eleventojók, vagy álelevenszülők (ovovivipar)
Az embriók a méhen belül egy, – a nidamentalis mirigy által termelt- burokban fejlődnek ki. Nincs placenta (méhlepény), amely táplálná őket. A táplálékot a szikfolyadékból nyerik, amely a testükhöz kapcsolódó zacskóban található.

A rókacápák és makócápák esetében például a petefészkek nagy mennyiségű petét termelnek.
Amikor a szikanyag elfogy, az embriók megeszik az összes meg nem termékenyített petesejtet és a kisebb, gyengébb ivadékokat. Ennek a testvér-kannibalizmusnak köszönhetően csak nagyon kevés ivadék éri meg a születést.

Az áleleven szülő cápák esetén teljes egészében hiányzik a közvetlen kapcsolat az embrió és az anyaállat anyagcseréje között. Az anya mindössze a teste által biztosít az utódnak (utódoknak) védelmet az embrionális fejlődés során.
Így szaporodnak többek között: a nagy fehércápa, krokodilcápák, dajkacápa, tigriscápa, homoki tigriscápa.

Szűznemzés (paratogenézis)

Van még egy mód, ahogyan cápák képesek a reprodukcióra, bár ez a legkevésbé sem általános, így ez külön szaporodási metódusként nem definiálható.
Ritka esetben, például fogságban tartott egyes cápafajoknál olykor előfordulhat a szűznemzés.

Álljon itt két tudományosan regisztrált eset ennek kapcsán:
A Virginiai Akvárium és Tengeri Kutatóközpontban 2008-ban meglepetten álltak a szakemberek amikor elvégezték az éves rendszeres orvosi vizsgálatot a központ Tidbit nevű, 1,5 méteres feketefarkú cápáján. Az állatnál ugyanis vemhességet mutattak ki, ami azért volt mindenki számára meglepő, mert az állat 8 éve nem érintkezett egyetlen hímmel sem.

A lipcsei állatkertben 2012 októberében, hím közreműködése nélkül hozott világra utódot egy 2001 óta partner nélkül élő macskacápaféle. A genetikai vizsgálat sem mutatta ki hím cápa örökítőanyagát a kis cápában.

Mindkét említett eset kapcsán alapos vizsgálódás indult, melynek eredménye szerint a cápák is képesek az ivartalan szaporodásra, aminek során az anya DNS-állománya osztódik, tehát az utód létrejöveteléhez nem feltétlenül szükséges hím segítsége.

Az utódok száma:

Az egy anyától született utódok száma lehet egy – kettő (homoktigris cápa), vagy akár háromszáznál is több (cetcápa) között.
A legtöbb cápaivadék teljes fogsorral születik, és azonnal képes gondoskodni magáról. Az esetek többségében gyorsan elúsznak az anyacápa mellől, elkerülve a lehetőséget, hogy esetlegesen áldozatul essenek annak.

Uterus-on (méhen) belüli kannibalizmus:

Ez – értelem szerűen – csak eleven, vagy áleleven szülő fajoknál fordul elő.Bár kegyetlenségnek tűnhet, hogy egy még meg sem született cápaembrió, már az anyja méhében felfalja a testvéreit, mégis azt kell mondjam, hogy a természet rendjével a legkevésbé sem ellenkezik. Sőt a természetes szelekció egyik formája ez. A cápákból hiányzik az amúgy a fejlettebb emlősökre jellemző családi összetartozás, anyai, vagy testvéri érzés. Neki a mellette fejlődő másik magzat, csak egy potenciális veszélyt hordozó rivális.
Egyes fajoknál miután a szikzacskó kiürül, a magzat (amely ekkor egy emberi ujj méretével bír, de már rendelkezik fogakkal) elkezdi levadászni a fajtársait. Ilyenkor bőséges táplálékhoz jut a többi cápa maradékából, illetve azok szikzacskójából.

A homoki tigris cápa esetén ez egészen addig fojtatódik, amíg csak egy magzat marad. Ez, ugye két méh esetén is legfeljebb két utódot jelent (az is igaz, hogy az átlag 2-2,5 m hosszú anya, két 1-1,2 m hosszú utódot hozd majd a világra).

Más fajoknál, bár az uterus-on belüli kannibalizmus kimutatott, csak bizonyos fejlettségi szint alatti társaikat eszik meg, majd ezt követően már békésen fejlődnek együtt a magzatok, egészen a születésig.

Az előző cikkeimben már írtam az ember által, a cápák között végrehajtott iszonyatos mészárlást, amelyet elsődlegesen a cápauszony-ipar generál, s amely éves szinten – a legóvatosabb becslések szerint is 25 millió (más, kevésbé derülátók szerint 70-100 millió) cápa esik áldozatául évente, s amely a cápafajok 47 %-át a komolyan veszélyeztetté tett. Néhányat pedig a teljes kihalás szélére sodort.
Ezen tényezők mellett jelentős veszélyt jelent a cápák túlélésért folytatott harcában, a nehéz reprodukció.

Ennek oka lehet:
– Alacsony megtermékenyülési arány
– Lassú fejlődés
– Alacsony szaporodási ráta
– Hosszú vemhességi időszak

Emellett nem kis szerepet játszik, hogy míg egyes fajok a nyílt vízben szaporodnak, addig más fajok korallzátonyokon, sekély partmenti vizekben, folyótorkolatokban. Hogy miért? A táplálékgazdagság miatt. Viszont ezeket a helyeket keresik a halászok is. A halászat következtében a cápákat sokszor még azelőtt kifogják, mielőtt szaporodnának, és e területek környezeti károsítása veszélybe sodorja ivadéknevelő helyeiket.

A veszély tehát nem csekély. Ha azt szeretnénk, hogy unokáink is láthassák ezeket a csodálatos élőlényeket, amelyek nélkülözhetetlenül fontos elemei az ökoszisztémánknak, néhány dologban nekünk is változtatnunk kell a magatartásunkon.

Sokan tették már fel nekem a kérdést. Egyszerű magyar búvárként mit tehetek én ezért?
A válasz egyszerű. Elsődlegesen megkísérelni megérteni ezeket az állatokat, tanulni róluk, megfelelően viselkedni velük, ha a víz alatt találkozunk (tehát tisztelettel és nem félelemmel, vagy gyűlölettel). Valamint kategórikusan bojkottálni minden olyan helyet, amely cápauszony levest, cápa-steak-et, vagy más cápákból készült árut forgalmaz (csökkentve ezáltal a keresletet).
Ez ugyan csak nagyon kicsi csepp…..dehát ugye az óceán is cseppekből áll.

Mátis László

Shark Diving Instructor

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az Alexandra könyvkiadónak és Halász Gábor úrnak, akik a cikkben szereplő magyarázó ábrák felhasználásához hozzájárultak.