Tonikus mozdulatlanság
Ez a szó CÁPA, azon szavak egyike, amely az emberek túlnyomó többségét nem hagyja hidegen. Valamilyen – jellemzően erős – érzelmet szinte mindenkiben kelt. Sajnálatos módon ez az érzés, általában a félelem. Ezen félelem mozgatórugója, a tudás hiánya és a sztereotípiák.
Ennek a cikknek csakúgy, mint a további néhány lapszámban megjelenő cikknek nem titkolt szándéka, hogy a cápákról, ezekről a csodálatos állatokról kissé más, teljesebb képet fessen.
Ők ugyanis távolról sem azok az agyatlan zabálógépek, akinek általában hisszük őket, hanem a természet csodálatos alkotásai, és a tápláléklánc nagyon is fontos részei…
Mind civil, mind tudományos körökben, kétségtelenül a föld egyik legvitatottabb állata a cápa.
Vitatottságának az egyik oka, hogy sajnálatosan keveset tudunk róluk (még ennek a tudásnak egy része sem közvetlen megfigyeléseken, hanem tudományos következtetéseken alapul). Mind a mai napig tudományos vita tárgyát képezi a cápafajok pontos számának meghatározása.
A vita alapja leginkább annak meghatározása, hogy egy-egy faj különálló fajként jegyezhető, vagy egy másik faj alfaja-e. Ehhez járul hozzá az a tény, hogy a genetikai és molekuláris biológia, fejlődése következtében több ponton írja felül a hagyományos leíró rendszertan téziseit.
Emellett időről időre fedeznek fel eddig teljesen ismeretlen fajokat is,mint legutóbb Indonéziában 2006-ban az indonéz sétálócápa (Hemiscyllium galei).
A cápák hibás megítélésének alapja a köznapi emberek számára a félelem. Kimutatások szerint a cápa szó egyike annak az öt szónak, amelyek a legtöbb emberben félelmet kelt. Ezt a félelmet sajnálatos módon tovább fokozzák a legtöbbször minden tudományos alapot nélkülöző, pusztán látványosságot szem előtt tartó, a borzongató effekteket, szórakoztató elemként felhasználó filmek, valamint az elektronikus és írott sajtó szenzációvadász riportjai.
Sokan talán nem tudják, hogy a cápák, mintegy 403 fajának (2006. Nelson-féle besorolás) 47%-a komolyan veszélyeztetettnek minősül (IUCN).
Mint ahogy azt sem, hogy szemben az ember által éves szinten elpusztított 70-100 millió cápával (túlnyomó részük a cápauszony kereskedelem áldozatai) a cápatámadások száma a The American Elasmobranch Society és a Floridai Természettörténeti Múzeum fenntartotta Nemzetközi Cápatámadás Archívum (International Shark Attack File – ISAF) szerint 2008-ban a földön 118 feljegyzett incidens történt, ebből 59 volt provokálatlan, 4 eset volt halálos végkimenetelű.
Egyébiránt a II. világháború óta a legmagasabb mortalitású év, a 2000-es év volt (11 áldozat).
Összehasonlításul a Public Library of Science Medicine szakemberei szerinti, mintegy 1 millió 841 ezer éves kígyómarással, (94 ezer halálesetet feltételezve) szintén a 2008-as évben.
Szerencsére a cápafajok veszélyeztetettségét egyre többen felismerik és egyre több tudós és természetvédő áll a cápák ügye mellé. Egyre több tudományos projekt vizsgálja ezeknek a csodálatos állatoknak a szokásait és mind többet tudunk meg róluk.
A cápák sok olyan tulajdonsággal és szokással bírnak, amelyekre csak az utóbbi időkben derült fény. Ezek egyike az úgynevezett Tonikus mozdulatlanság.
A Tonikus mozdulatlanság egy katatón, ájulás-szerű állapot.
A Tonikus mozdulatlanság állapota, természetes körülmények között is megfigyelhető, például a Homoki tigriscápa (Carcharias taurus) esetében, párosodáskor. A hím cápa fogaival megragadja a nőstényt, és az aljzat adottságait kihasználva a hátára fordítja, amitől a nősténycápa ájulásszerű, mozdulatlan állapotba kerül.
A párzási aktust követően a nőstény még kb. 15 percig ebben a pozícióban marad, ami elősegíti a peték megtermékenyülését.
Az állapot mesterségesen két módon érhető el:
- A cápát a hátára fordítjuk.
- Az orra közelében lévő elektroreceptorok (Lorenzini-ampullák) stimulálásával
Az egyik első, aki ezt az állapotot megfigyelte és publikálta Dr. Samuel Gruber tengerbiológus, cápakutató volt.
Dr. Gruber nevéhez jelentős tudományos munkásság fűződik:
- Az American Elasmobranch Society egyik megalapítója
- Az IUCN Shark Specialist Group egyik megalapítója
- A Miami Egyetem Zoológus professzora
- Bimini Biological Field Station igazgatója (Bahama szk.)
Megfigyelte, hogy ha egy Citromcápát a hátára fordítanak, az állat elernyed és katatón, ájuláshoz hasonlatos állapotba kerül. Az állapot kialakulásáért kutatók szerint a megfordult látómező, és a fordított gravitáció hatására kiválasztott szerotonin felelős.
Dr. Gruber és csapata kémiai cápariasztó szerekkel kísérletezett. A kísérlet célja, egy olyan,nagy koncentrációjú vegyület kialakítása, amely a cápákat, részben a halászok eszközeitől (horgok, hálók),
részben pedig a védett strandok cápahálóitól távol tartja, ezáltal a cápák túlélései esélyeit jelentősen növelve.
A kísérletek több vegyületet eredményeztek. Ezek közül az A-2 jelű szer kecsegtet a legjelentősebb eredménnyel. Eric Stroud kémikus, a felfedezéshez vezető kutatás kezdeményezője elmondta: a szert a tengerparton és a halpiacokon beszerzett döglött cápák teteméből vonták ki.
Már korábban ismert volt ugyanis az a tény, hogy a döglött cápától távol maradnak élő társai (ez nem minden cápafajra igaz).
A szakember szerint az anyag olyan kémiai információt hordoz, amely
az élő cápákból a menekülés ösztönét váltja ki.
Ez idáig négy cápafajról – a karibi szirti cápáról (Carcharhinus perezi), a feketeorrú cápáról (Carcharhinus acronotus), az atlanti-óceáni dajkacápáról (Ginglymostoma cirratum) és a citromcápáról (Negaprion brevirostris) – bizonyították be, hogy hat rájuk a kivonat. Ahhoz, hogy a “cápairtót” a cápatámadásokban leggyakrabban szereplő fajokra nézve hatékonynak nyilváníthassák, meg kell vizsgálni az A-2 nagy fehér cápákra (Carcharodon carcharias), rövidúszónyú makocápákra (Isurus oxyrinchus) az óceáni fehéruszonyú cápákra (Carcharhinus longimanus) gyakorolt hatását is.
A kutatás egyik fő célja, hogy a szerből olyan lassan oldódó változat készüljön, amely távol tarthatja a cápákat a tengeri halászhálóktól.
A cápák védelme mellett hasznos lehet a tengeri sportot űzők, szörfösök, búvárok védelmében is.
Dr Gruber csapatának másik projektje, az egykomponensű (és különböző összetételű) Neodínium mágnesekkel végzett kísérletek. A cápák köztudottan érzékenyek a mágnesességre, erre szolgálnak a Lorenzini-ampullák , amelyek az állat fején és orrán található nagy érzékenységű elektroreceptorok, és amellett, hogy a rejtőző zsákmány által kibocsátott elektromágneses jeleket detektálja, a cápák tájékozódását segítik a földünkön lévő mágneses vonalak mentén.
A módszer előnye, hogy a mágnest, a kemikáliákkal szemben nem kell utántölteni.
Hátránya, hogy körülbelül az esetek 50 %-ában hatásos. A másik 50 %-nál, még ha ugyanazon fajon belüli két egyedről beszélünk is, teljesen hatástalan. A tudósok pillanatnyilag nem tudják megmagyarázni a miértjét.
Ezek a kísérletek egyébiránt az állatok számára teljes egészében fájdalommentes kísérleteket jelentenek. A cápákat a hátukra fordítják és a katatón állapotban néhány vizsgálat elvégzése után, az orruk közelében a vízbe fecskendeznek egy adag szert, vagy a Neodínium mágnest közelítik a fejükhöz. Amennyiben valamely módszer hatásos, a cápa azonnal reagál és menekülni próbál. A kutatók dolga mindössze csak annyi, hogy az állatot a hasára fordítják, amitől az magához tér és utóhatások nélkül elúszik.
A másik módszer, amelyet már sokan alkalmaztak (főként szirtcápákon), egy kissé más hatásmechanizmuson alapul, mint az előző.
Ez a metódus a már leírt Lorenzini-ampullák stimulálásán alapszik.
Ezt a módszert többek között, szintén nagy sikerrel gyakorolta a Bahama Szk.-en Ben Rose, Christina Zenato csakúgy, mint a dél-afrikai Mike Rutzen, aki a veszélyes cápák közé való, ketrec nélküli merüléseiről vált híressé.
A Tonikus mozdulatlan állapot mindössze a cápák orrának simogatásával létrehozható.
A módszer hatékonyságát a búvárok által használt cápa harapás ellen védő láncruha kesztyűje is javítja, mivel az fémből készült, és így saját mágneses mezeje van.
Meglepő, hogy a simogatás szemmel láthatólag egyáltalán nincs a cápák kedve ellenére. Mitöbb, gyakran megfigyelhető, hogy az egyik cápa ellöki a másikat a búvár kezétől, hogy az inkább őt simogassa. Megdöbbentő, hogy néhány búvár több tucat cápa között nyugodtan ül és játszik a cápákkal, azok pedig az agresszió legkisebb jelét sem mutatják.
Ebben az állapotban a búvár, a cápát akár az orránál tartva, függőleges helyzetbe is emelheti, a cápa mégsem reagál semmit.
(Lásd a cikk elején lévő képet)
Az állapot előnye, hogy ily módon például, fájdalommentesen megszabadíthatják az állatokat a szájukba akadt horgoktól, mint ahogy kutatóknak is lehetőségük van az állatok megvizsgálására, megmérésére, megjelölésére.
Nem bizonyított, hogy a Tonikus mozdulatlan állapot minden cápafajon előidézhető lenne.
Amely fajokon már bizonyítottan megtörtént:
leopárd cápa (Triakis semifasciata); fehérfoltos szirtcápa (Triaenodon obesus); feketefoltos szirtcápa (Carcharhinus melanopterus); karibi szirtcápa (Carcharhinus perezi); pöttyös macskacápa (Cephaloscyllium ventriosum); hétkopoltyús tehéncápa (Notorynchus cepedianus); citromcápa (Negaprion brevirostris); tigriscápa (Galeocerdo cuvier); nyestcápa (Mustelus canis).
Egyre több publikáció jelenik meg, egyre több dokumentumfilm készül (Sharkwater, The Shark Con…), amely reális (de sajnos kissé lehangoló) képet fest az óceánok csúcsragadozóiról és azok helyzetéről. Egyre több tudós, környezetvédő, szakértő emeli fel a hangját a cápákért.
Szomorú tény, hogy a cápák védelmének sajnálatos módon ténylegesen aktualitása van. Mintegy 400 millió év törzsfejlődés, és két tömeges kipusztulás túlélése után, az elmúlt 50 esztendőben becslések szerint a föld cápapopulációja 90 %-kal csökkent.
Mivel a cápák az óceánokban, tengerekben a természetes szelekció eszközei, vagyis segítenek, hogy az általuk prédált halak közül csak a legéletképesebbek szaporodhassanak tovább, egyenlőre beláthatatlanok a hosszú távú következményei a tápláléklánc ilyetén megbontásának.
Mátis László
Shark Diving Instructor