A cápák történelme, mintegy 400 millió évnyi evolúciót ölel fel.
Tehát már a devon korban úszkáltak a mostani cápákhoz hasonlatos állatok a világtengerekben.
A föld történetében a tudósok 5 jelentős kihalást jegyeznek fel. Ez az öt tömeges kipusztulás megváltoztatta szinte teljes egészében a föld élővilágát.
A tudósok némelyiket megavulkán kitörésnek, másokat pedig (amely például 68 millió ével ezelőtt a dinoszauruszok kipusztulását is okozta) egy meteor becsapódásának tulajdonítják.

Bár a cápák több fajára is jellemző a ritka, akár kétéves reprodukciós ciklus (vagyis két évente hoznak a világra utódokat), sok esetben kis számú (mindössze 1-2) ivadék, amelynél ugye még nem garantált, hogy meg is éli a szexuálisan érett kort, mégis sikerrel élték túl ezeket a tömeges kipusztulásokat.
Már több devon-kori cápafajnak a testfelépítése is meglehetősen hasonlított a mai cápákéhoz (bár természetesen voltak olyanok, amelyek erősen eltértek ezektől).
Összehasonlításul két faj, a Devon korból:

400 millió éve tehát vitathatatlanul ők uralták a tengerek ökoszisztémáját, mígnem alig pár évtizeddel ezelőtt felbukkant egy másik faj az óceánokban, amely ekkor már abszolút dominanciával bírt a szárazföldön. AZ EMBER.

Ez a faj aztán sikerrel elérte, amit az öt tömeges kihalásnak sem sikerült. Olyan drasztikus mértékben csökkentette a cápák létszámát a tengerekben, amely több cápafajt a veszélyeztetettség különböző szintjeire, más fajokat pedig a teljes kihalás szélére sodort.
Tény, hogy a cápák száma az elmúlt mintegy 50 év alatt 90 %-kal csökkent.

Mint ahogy az is tény, hogy a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature and Natural Resources, IUCN) a természeti értékek megőrzésére létrehozott nemzetközi szervezet által kiadott RED LIST (amely a föld veszélyeztetett állat és növényvilágát listázza, veszélyeztetettségük mértéke szerint) a porcoshalak 47 %-a valamilyen mértékben veszélyeztetett.
Becslésük szerint a cápák közel egyharmada pár éven belül teljes egészében kihal. Olyan fajokat fenyeget a kihalás, mint a pörölycápa, a nagy fehércápa, vagy a kékcápa.

Ez a cikk ennek okait boncolgatja.

Tudvalévő, hogy a hajós népek, már az ókortól ismerték, tisztelték és félték a cápákat. A halászok által kifogott állatokat már akkor is hasznosították. A húsát elfogyasztották, a fogaiból ékszereket, dísztárgyakat készítettek. A legjobban hasznosítható része a cápáknak akkoriban, a bőre volt. Mivel a cápa bőre az úgynevezett placoid pikkelyek (bőrfogak) miatt meglehetősen érdes, kitűnő csiszolóanyagot lehetett készíteni a kiszárított cápabőrből.
Ez az ún. Galuchat (ejtsd: gálüsá). Használták még a cápabőrt (egészen napjainkig), szúró, vágó fegyverek, botok, esernyők nyelének bevonására csakúgy, mint díszes ládikák, kézitáskák, műszerek, műszertokok borításaként.

A japán kardkészítők már a középkortól a kard markolatát (tsuka), illetve a hüvelyét (saya) is, csiszolt cápabőrrel vonták be. A XIX. századtól, már az eredetileg érdesített ló, később kecske bőrét is sok helyen cápabőrrel helyettesítették. Ez az ún. Chagrin (ejtsd: sagrén).

Az emberi történelem hosszú időszakán át, ez volt az uralkodó tendencia. Ezt a fajta csekély mértékű pusztítást, még a cápák kis egyedszámú szubpopulációi is képesek voltak tolerálni.
A későbbiek folyamán, azután beindult a cápák sportcélú horgászata is, ami jelentősen megugrott, a 1975-ös Cápa (Jaws) című film bemutatása után, amikor is a filmen vérszemet kapott emberek „a döglött cápa, a jó cápa” felkiáltással rengetegen szálltak tengerre és kíméletlen módszerességgel kezdték irtani a cápákat, tekintet nélkül a fajok megkülönböztetésére. Ez az esztelen gyilkosság, bár napjainkra csillapodott, mégsem csengett le teljesen. Jó példa erre Vic Hislop cápavadász (USA), aki az elmúlt, mintegy 25 évét arra tette fel, hogy annyi cápát öljön meg, ahányat csak lehetséges, ezáltal, képzelete (vagy inkább kényszerképzete) szerint emberi életeket mentve meg. Ő a felelős néhány, a legnagyobb és legöregebb fehércápa meggyilkolásáért, amit valaha feljegyeztek.

Szintén jelentős mennyiségű cápa hullott el (teljesen feleslegesen), mert a strandokat védő kifeszített védőhálóba, vagy normál halászatot folytató halászhálóba gabalyodva megfulladt (tudvalévő, hogy a cápafajok egy részének szüksége van a lélegzéshez, a folyamatos úszásra).

Hasonlók a problémák az ún. sokhorgos halászat (long-line fishing) esetén is, amikor egy (akár 20-30 km) hosszú zsinórt húznak a hajó után, vagy tesznek le bójával, amire meghatározott távolságonként felcsalizott horgokkal ellátott előkéket kötnek. Ismeretes olyan eset is, amikor a horgászzsineg 100 km hosszú volt, több ezer horoggal.
Aztán a ráakadt zsákmányból, ami jó azt hazaviszik, ami nem kell, azt visszadobják. Ha meg a zsákmány értelmetlenül elpusztult is, hát azt egy vállrándítással elintézik.

Emellett az elmúlt évtizedekben, több téren az ember beavatkozása a tengeri ökoszisztémába a cápák életfeltételeinek megváltozását, illetve a populációk egyedszámának csökkenését hozta magával.

Ilyenek például:
• Környezetszennyezés (toxinok, nehézfémek, PCB-k (dioxin vegyület / 210 féle)
• Mérgezett táplálék (Pl.: Gluteo toxinnal fertőződött halak)
• Olaj és egyéb szennyezés
• Mangrove erdők pusztítása (a növedék cápák több fajnál is itt fejlődnek, az életük első szakaszában)

A tudomány fejlődésének „köszönhetően” a cápák más részeit is használja ma már az ember. A cápák porcából olyan gyógyhatású termékeket állítva elő, mint pl. a porcépítő tápszerek, májukból pedig a megtévesztő magyar nevű csukamájolajat (oleum jecoris aselli) vonnak ki, amely vitaminokban (főként A és D vitamin) ásványi anyagokban és nyomelemekben gazdag.

Ezenkívül, különösen Spanyolországban ijesztő mértékben túlhalásszák a cápákat a húsukért is. Amit aztán valamilyen tengeri hal (főként tengeri sügér) húsaként konzerv formájában árusítanak. A fogyasztó úgysem tudja, milyen hal volt, amikor még úszott. Könnyen lehetséges, hogy az olvasó is evett már ilyen konzervet.

Azonban ez a fajta túlhalászás is belül lehetett volna a tolerábilis (vagyis elviselhető) határon, vagy legalábbis nem fenyegetne több faj esetében globális méretű kihalással, ha pár évtizeddel ezelőtt Kínában nem kezdte volna másodvirágzását élni a már a Szung dinasztia (Kr.u. 960-1279) óta ismert cápauszony leves. Több keleti népnél, élen a kínaiakkal és hong-kongiakkal, taiwaniakkal a cápauszony leves ínyencség, amely nélkül a gazdagabbak esküvői, bankettjei, üzleti vacsorái elképzelhetetlenek (egyetlen tál cápauszony leves, akár 100 USD-ba is kerülhet).

A leves a bőség és egészség szimbóluma.

Úgy tartják, hogy valamiféle varázserejük van, hogy energikusabbá, a betegségekkel szemben ellenállóbbá és egészségesebbé tesz, növeli a szexuális-potenciát, és javítja a bőr minőségét, mert a cápa ereje átszáll a leves fogyasztójára. Valamint, hogy a leves, már önmagában preventív gyógyszer, de hatásos rák ellen csakúgy, mint ízületi gyulladásra.

Ezzel szemben a tények a következők:

A cápák, bár talán a legerősebb immunrendszert mondhatják a magukénak, igenis megbetegszenek, sőt rákos daganatot is mutattak már ki cápáknál. Az első részletes tudományos leírás 1908-ban született, azóta 18 fajban mutattak ki rákos daganatot. 2000 áprilisában John Harshbarger és Gary Ostrander, egy prezentáción 40 jó és rosszindulatú daganatot mutatott be, amelyek megtalálhatók cápákban, többek között a májban és herében.

Emellett egy úgynevezett bioakummulációs folyamat révén, a cápák szervezetében (különösen a folyókban, folyótorkolatokban élő, vagy emberi civilizációhoz közeleső életterületen élő fajok esetén) nagymértékben felhalmozódó nehézfémek, PCB-k, toxinok tárolódnak, ami természetesen a porcokban (így az uszonyban is) kimutatható.

Természetesen a cápauszony ilyen jellegű kontrollálása eleddig még fel sem merült a keleti országokban (két dolog, ami mérvadó, a cápauszony kereskedelmében, a szárított uszony súlya, illetve értéke). Ilyetén módon a cápauszony leves, egyes esetekben sokkal inkább lehet kártékony, semmint hatásos.
Hogy a cápauszony bármilyen gyógycélú felhasználása, rákos daganatok esetén hatékony lenne, pláne olyan varázslatos módon, amit tulajdonítanak neki, tudományos bizonyíték sincs (hacsak azt a néhány patkánykísérletet nem vesszük figyelembe, amit egyes tudósok áttörésként értékeltek).
Emellett a cápauszonynak, lett lévén az sima porc, semmilyen íze sincs. A leveshez, mindössze a textúráját, vagyis a rostszerkezetét adja. A levest egyéb adalékokkal teszik ízessé.
Ma már a cápauszony ipar dollármilliárdos üzletág, az egyik legjövedelmezőbb keleten. Sok helyen a kábítószer kereskedelemmel vetekszik. Csakhogy ez teljesen legális. A szárított cápauszony fontja (0,454 kg) akár a 200 USD-t is elérheti.
Így egy cetcápa, vagy másnéven érdescápa (Rhincodon typus), amely a világ legnagyobb hala (testhossza a 12-16 m-t is elérheti), bár az emberre teljességgel veszélytelen (mivel nem ragadozó), így az irtása nem „indokolt”, a hatalmas méretű uszonyai miatt igencsak kívánatos zsákmány. Egy kapitálisabb példány uszonyai, akár 10.000 USD-t is megérhetnek.

Itt jegyezném meg, hogy a fent említett RED LIST-en a cetcápa a VU (vulnerable-sebezhető) kategóriába, van sorolva. A hivatalos definíció szerint ez a következőt jelenti: – Sebezhető az a faj, amely a jelenlegi tendenciák mellett a természetes környezetében előre láthatóan a kihalás szélére fog kerülni. Azokat a fajokat sorolják ide, amelyeknek az utóbbi 10 évben több mint 20%-kal csökkent a számuk, kisebb területen élnek mint 20 000 km² vagy az állományuk 10.000 felnőtt egyednél kevesebbet számlál (ez első látásra talán soknak tűnik, a világ tengerein elosztva, meglehetősen alacsony egyedszám).
Az utóbbi évtizedekben egy másik jelenség is meghonosodott a világ halászai között. Ez az angol nyelvben Shark finning (cápauszony leválasztás) néven vált ismertté. A kifogott és fedélzetre emelt cápákról, egyszerűen levagdossák az uszonyait, majd – nemritkán a még élő cápát – egyszerűen visszarugdossák a tengerbe, (ahol a meghajtástól és irányítástól megfosztott cápák borzalmas körülmények között vagy megfulladnak, vagy kivéreznek). A cápa többi része ugyanis nem képvisel jelentős értéket, emellett – kiváltképp egy hosszabb úton – hosszadalmas hűtést, tárolást igényel, amit a kisméretű szegény halászbárkákon elképzelhetetlen. A cápauszony nem igényel jelentősebb törődést, egész egyszerűen kiteszik a napra száradni. A cápauszony súlya az állat súlyának csak mintegy 2-5 %-át teszi ki, tehát minimum 95 % a „hulladék”. Ilyen módon a cápauszony leválasztás, nemcsak brutálisan kegyetlen, de még pazarló is.

A cápauszony kereskedelemben érintett országokat három nagy csoportba soroljuk. Vannak az olyan államok, ahol a cápahalászat, mint megélhetési forma létezik. Ezek nem fogyasztó országok, csak vadásszák a cápákat. Ilyenek főként a szegényebb dél-amerikai, közép-amerikai, afrikai és ázsiai országok (mint például: Venezuela, Costa Rica, Peru, Brazília, Mexikó, Ecuador, Jemen, Pápua Új-Guinea, India, Szingapúr…stb.). De az üzlet volumene révén több európai ország halászai is érintettek (elsősorban a legnagyobb exportőr Spanyolország, valamint Francia ország, Portugália, Anglia, Norvégia, Olaszország) Vannak a tranzit, vagy kereskedő országok, (mint például Japán, Indonézia), ahol a kifogás mellett a más országoktól begyűjtött uszonyokat a cáapuszony kereskedelem központjába, Hong-Kongba továbbítják (Sai Yun Pun kerület, ahol állítólag az import 50-85 %-a zajlik). És természetesen a felvevő, fogyasztó országok (Kína, Hong-Kong, Taiwan).

A cápauszony kereskedelemben összesen mintegy 87 ország érdekelt (CITES).
A jelen tendenciák alapján, elemzők szerint Hong-Kong cápauszony importja, ahogy ez eddig is történt, évi minimum 3-5 %-kal fog növekedni (ez minimum hárommillióval több cápa élete). A folyamat öngerjesztőnek látszik, a cápák számának csökkenésével a cápauszony egyre nehezebben lesz elérhető, ami megemeli az értékét, így egyre elkeseredettebben fogják vadászni a megmaradt állományt. A cápák globális szintű védelme tehát mind fontosabbá válik.
Szomorú tény, hogy több szegény országban, ahol bár a piaci érték nevetségesen kis töredékét fizetik csak a halászoknak az uszonyokért, mégis annyira vonzó számukra a cápahalászat, hogy az esetleges tiltó törvények ellenére is vállalják a rizikót. Ebből képesek eltartani a családjaikat.

A legtöbb ilyen országban azonban még kockázat sincs. Ilyen például Costa Rica, ahol a törvény ugyan tiltja a long-line fishing-et és védi a cápákat, de az államapparátus nem képes érvényt is szerezni a törvény betartásának. A munkájuk zavartalanságát nagyban elősegíti, a taiwani maffia közreműködése, amely saját, szeparált dokkokat tart fenn és az állami hivatalnokokat is korrumpálja. Több filmfelvétel is készült az említett dokkokról, ahol a lapos háztetőkön, vagy különálló területeken ezrével száradnak a cápauszonyok.

A hétköznapi emberek többségét hidegen hagyja a cápák pusztítása, mondván, a cápa, úgyis veszélyes az emberre, nem kár értük. Pedig a cápa az ökoszisztéma kiemelkedően lényeges eleme. A természet egyensúlyának nagyon fontos eszköze. Mivel a tápláléklánc csúcsán helyezkedik el.

Hogy a cápák irtása milyen hatással van az ökoszisztémára, azzal csak mostanában kezdünk szembesülni. Az egyensúly megbontásának teljes hatása, ma még felmérhetetlen, de álljon itt két példa, amely bár csak töredéke annak, ami már napjainkban zajlik és a későbbiek folyamán fel fog erősödni, de jól szemlélteti ezt az effektust.

Tasmánia egyes részein, a languszta halászata jelentősen visszaesett. Az okokat vizsgálva a biológusok rájöttek, hogy a fokozódó cápavadászat miatt, a cápák egyedszáma visszaesett, ami a polipok elszaporodásához vezetett. A polipok pedig a languszták ragadozói….

Egyes karibi zátonyok közeléből eltűnt cápák miatt elszaporodtak olyan ragadozóhalak, amelyek a cápák táplálékai. Ezek a ragadozóhalak pedig olyan halakat prédálnak, mint például a korallok tisztaságát megőrző papagájhalak. Az eredmény: egy idő után ezeken a zátonyokon nem maradt más csak alga….

Számos ilyen példát lehetne még felsorolni, de ez itt helyszűke miatt nem lehetséges. Emellett, ahogy már írtam, a teljes hatás fel sem mérhető. A cápák eltűnése több száz tengeri halfajra van közvetlen, több tízezerre pedig közvetett  hatással, mivel a sérült, beteg, gyenge halaknak eltűnik a ragadozója, ami biztosította azt, hogy csak a legjobb, legéletképesebb példányok szaporodjanak tovább, megőrizve ezáltal a fajok génállományának tisztaságát. Emellett ott vannak az olyan közvetett hatások, amiket az előzőekben említettem.

Az állatvédők, tudósok és szakértők évek óta kongatják a vészharangokat. Mostanság egyre több ismert színész, sportoló, híresség áll ki a cápák ügye mellett. Kampányokat indítanak, petíciókat nyújtanak be különböző kormányokhoz. Ennek eredményeként néhány országban megszorító intézkedéseket, vagy tiltó rendeleteket is adtak már ki.

Néhány példaértékű intézkedés, a teljesség igénye nélkül:
Palauban már 2009 óta teljes védelmet élveznek a cápák, tilos mindenféle cápahalászati tevékenység.
Az Egyesült Államokban Hawai-on és California-ban betiltották a cápavadászatot. Valamint betiltották, minden Egyesült Államokbeli hajónak, honi, vagy nemzetközi vízeken a long-line fishing-et.
Skóciában 2004 óta a halászoknak külön kérelmet kell benyújtaniuk, ha cápákra kívánnak vadászni. Eddig csupán a skóciai Ullapool és Ayre község halászhajói folyamodtak engedélyért. Ha azonban az Európai Parlament elfogadja az új szabályozást, a jövőben egyetlen egyet sem adnak ki.

Ilyen jellegű törvényt ma már egyre több ország ad ki, valamint számos országban adtak ki a cápahalászattal kapcsolatos megszorító intézkedéseket. De nemzetközi megegyezés, a cápahalászattal, a cápáuszony kereskedelemmel, vagy a védett fajok tilalmával kapcsolatban, a mai napig nem született. A kérdésben leginkább kompetens szervezetek, mint a WTO (World Trade Organization, Világkereskedelmi Szervezet), vagy az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (UN FAO)…stb., nem voltak képesek tető alá hozni egy nemzetközi megállapodást.

Ha belegondolunk, ez nem olyan meglepő, lévén számos országban jelentős bevételi forrás a cápauszony kereskedelem. Nem nagyon hajlandók megeggyezni és a gazdasági érdekeik elé helyezni a józan észt, és holmi környezetvédelmi elveket. Hogy a háttérben milyen harcok folynak, jól mutatja a Washingtoni Egyezmény (Convention on International Trade in Endangered Species – CITES) dohai tanácskozása, ahol a nemzetközi védelem alá kerülő állat és növényfajok sorsáról döntenek.

Előterjesztésre került több veszélyeztetett pörölycápa-faj (Sphyrna lewini, Sphyrna mokarran, Spyhrna zygaena) , valamint az óceáni fehérfoltú cápa (Carcharhinus longimanus) védelem alá helyezése is. Japán mellett erősen ellenezte a védelmet az ázsiai országok közül Kína, illetve Indonézia is (nyilván a véletlen műve, hogy ezek az országok erősen érdekeltek a cápauszony iparban). Érveik szerint nehezen betartható a szabály, ráadásul a szegény, halászatból élő országok gazdaságát sújtaná elsősorban. Végül szavazásra került sor, ahol a védelemhez a 175 szavazó ország kétharmadának kellett volna egyhangúan voksolni. A pörölycápák védelméhez öt, az óceáni fehérfoltúhoz kilenc voks hiányzott.

Végül egy olyan hír, amely azt gondolom, talán okot adhat egy kis optimizmusra.
„Ding Liguo, a Delong Holdings Limited milliárdos elnöke, a kínai Országos Népi Gyűlés képviselője úgy véli csakis a törvényhozás állíthat gátat a cápauszony forgalmazásának, s ezzel a cápák legyilkolásának, a kampányokkal nem lehet célt érni, mert azoknak igen korlátozott a hatásuk….”
Ezzel a nézettel e cikk írója is tökéletesen egyetért. Sajnos az állatvédők arzenálja, amit a cápák érdekében bevethetnek, meglehetősen szerény. Mivel képtelenek azoknak az összegeknek, akár csak tört részét is mozgósítani, ami a cápauszony ipar nyereségként termel, jelentős hátrányból indulnak. Ugyanakkor, még egy átfogó kínai, hong-kongi, taiwani kampány sem valószínű, hogy ésszerű időn belül megváltoztatná az emberek felfogását és egy többszáz éves hagyománnyal és tradícionális étkezési kultúrával szemben.

Állítólag a Homo Sapiens a föld legintelligensebb lénye. Ez a faj azonban időről-időre figyelmen kívül hagyja az a tényt, hogy ez nem csak jogokkal, hanem bizonyos kötelezettségekkel is jár. Hogy ez a bolygó, a növény és állatvilágával nem csupán az ő személyes igényének kielégítésére teremtődött. Valamint hogy a féktelen kizsákmányolása és a beavatkozás a természet rendjébe, nem maradhat büntetlenül. A hosszú távú gondolkozás pedig, amely biztosítja, hogy a leszármazottai is élvezhessék mindazt a gazdagságot és jólétet, amelyet neki megadatott, már az intelligenciája révén is kötelessége.

A Green Sense Környezetvédő Szervezet plakátja

Mátis László

Shark Diving Instructor